#Erdős Péter

„Be kell valljam, Zámbó Jimmyt majdnem elszalasztottuk, miattam” – interjú Pásztor Lászlóval
 

„Be kell valljam, Zámbó Jimmyt majdnem elszalasztottuk, miattam” – interjú Pásztor Lászlóval

Nyolcvanéves lett a Neoton zenekar, majd később a Magneoton kiadó alapítója. Nevéhez olyan dalok kötődnek, mint a Santa Maria, a 220 felett, vagy a Kell hogy várj!, később kiadóvezetőként pedig olyan előadókat futtatott be, mint Zámbó Jimmy, a Rapülők vagy a Tátrai Band. Milyen viszonyban volt Erdős Péterrel? Mi köze a Black Sabbath-nak a Neotonhoz? Kibékült-e már Csepregi Éváékkal? Interjú Pásztor Lászlóval.



 

"Megkérdezték, hogy a CPg-ben játszom-e. Igen. Puff, rabosítottak"

Hatvan éves, megállapodott, háromgyerekes családapa, több mint húsz éve egy kéményseprő cégnél dolgozik, elégedett az életével, és nyáron újra fellép Orfűn, a Toxic fesztiválon. A 80-as években a CPg punkzenekar alapítójaként két évet ült államellenes izgatás miatt, aztán a katonaság elől Amerikáig menekült. Hogy volt pontosan a csirkedarálásos-koncert? Mi volt az Erdős Péterrel való találkozón? Hogy éltek a punkok Pol Pot megyében? Interjú Benkő Zoltán Güzüvel.

Balla István-Németh Róbert Balla István-Németh Róbert



„Az Európa Kiadó mindig a helyén volt és most is ott van” – interjú a 60 éves Menyhárt Jenővel
 

„Az Európa Kiadó mindig a helyén volt és most is ott van” – interjú a 60 éves Menyhárt Jenővel

Az anyatejjel szívta magába a rock and rollt, nem csoda, hogy zenekart alapított tizenévesen, ebből lett a 80-as évek elején a műfajteremtő URH és később az Európa Kiadó. Utóbbi – igaz periodikusan működött mindig is – a mai napig aktív. A zenekarigazgató ráadásul idén 60 éves, ezt nagy koncerttel ünnepli meg. Interjú Menyhárt Jenővel.

Balla István-Németh Róbert Balla István-Németh Róbert

Csepregi Éva: „Mindig felmerül, hogy könnyű volt nekünk az Erdős miatt”
 

Csepregi Éva: „Mindig felmerül, hogy könnyű volt nekünk az Erdős miatt”

Bár a Távol-Keleten és Európában is nagy sikere volt a 80-as években, világsztár nem lett a Neoton Família, pedig Erdős Péter belengette ezt a lehetőséget és mindent meg is tett érte. A zenekar a „popcézár” vezetésével tudatosan vált a Varsói Szerződés ABBA-jává, és az őszinte kemény rock alternatívájává. Szombaton az Arénában koncerteznek – belestünk egy próbájukra, és beszélgettünk Csepregi Évával.


Sötétbe borult Pécs, pedig csak rockkoncertet szerveztek
 

Sötétbe borult Pécs, pedig csak rockkoncertet szerveztek

Hiányos öltözetű Demjén Rózsi, az első magyar beatlemez, ami Angliában jelent meg, levelek Aczél Györgynek, Erdős Péter intrikái. Mai szemmel kacagtató történetekkel van tele a magyar könnyűzene története, a Kádár-korban ugyanis miközben megpróbálták keményen szabályozni a „nyugati dekadenciát” népszerűsítő műfajt, a 3T gyakorlati megvalósítása nem mindig ment flottul.

BI BI

 

"A jövő itt van, de sose lesz vége" - a rendszerváltás ikonikus dalai

Cseh Tamás whiskyzve illegalitásba vonul, Müller Péter Sziámi szavazatokat gyűjt, Wahorn András rabszolgatelepre költözik. Ugyan nem a 80-as évek zenészei váltottak rendszert, de hogy jókora hatásuk volt az akkori közhangulatra, az ma már vitathatatlan. Ezen a héten sokan, sokféleképp emlékeztek/emlékeznek a rendszerváltásra, és Nagy Imre újratemetésének 25 éves évfordulójára - ezúttal dalban idézzük meg ezeket a "mocskos időket".

hvg.hu hvg.hu